2014. július 25., péntek

09.fejezet - Állásinterjú

Jó estét minden olvasómnak! El sem hiszitek, mennyire örülök, hogy a legutóbbi rész óta megugrott kicsit a látogatók, a kommentek és a legjobb, hogy még a rendszeres olvasók száma is. Remélem ez már csak emelkedni fog továbbra is. Jó olvasást a kilencedik részhez, ne felejtsetek el kommentelni! :)

Nicole*

-Hagyjon békén. - próbáltam meg szabadulni fogásából
-Akkor este nem ezt mondtad, mikor felvettelek az út szélén. - húzogatta a szemöldökét
-Az akkor volt. Nem csinálom ezt soha többé. Engedjen el. - küzdöttem még mindig
-Mi folyik itt? - lépett oda egy biztonsági őr
-Semmi. - lökte meg a karom dühösen a férfi
Ekkor valami meleget éreztem a lapockámon. Ahogy a megilletődöttségben enyhén oldalra fordultam, aggódásom alább hagyott. Luke tenyerét éreztem magamon, maga mögött Ashtonnal sietett oda..
-Minden rendben? - kérdezte érdeklődve
-Igen. - bólintottam - Köszönöm. - hálálkodtam a biztonsági őrnek
Ugyan nem nem avatkozott bele különösebben, mégis valószínű, hogy a férfi azért ment el, mert ő idejött.
-Haza kellene mennünk. - vetette fel az ötletet Ashton
-Szerintem is jobb lenne. - helyeselte Luke
Szóhoz sem jutottam, mindketten a pult felé vették az irányt.
-Mi történt? - kérdezte aggódva Lauren, miközben italok után kutatott
-Semmi, szerencsére. - sóhajtott Luke - De mi most haza megyünk.
-Rendben. - mondta megértően
-Csörögj, ha végeztél. - nyomott csókot ajkaira Ashton

Már több, mint egy hete élek Lukekal, Ashtonnal és Laurennel. Egyre jobban érzem magam a társaságukban. Már nem jut annyiszor eszembe, honnan is kezdtem.
Épp egy állásinterjúra készülődök, bízom benne, hogy felvesznek. Nem nagy munka, csupán kiszolgálót keresnek egy kávézóba. Volt már jobban fizető állásom is, de valahol el kell kezdenem, nem várhatok tovább.
-Elkísérjelek? - kérdezte Luke, miközben a cipőmet húztam
-Nem szükséges, de ha van kedved, nem tartalak vissza. - vontam vállat
Kezet nyújtott, hogy felsegítsen a földről, majd megvártam, míg ő is lábbelit húz. Néha még mindig alig akarom elhinni, mennyire kedves velem.
Elindultunk gyalog a kávézóba és míg a főnökkel beszéltem, Luke úgy döntött eszik egy szendvicset. Számomra kicsit furcsa volt, hisz alig fél órája ebédeltünk és akkor sem keveset evett.
Nem tartott tovább fél óránál a kérdezz-felelek. A férfi átfutotta az önéletrajzom, közben pedig feltett néhány kérdést.
-Nos, egész jónak tűnik. Azonban van még pár jelentkezőm. - szólalt meg még mindig a papírt bámulva
-Ez érthető. Nem is akarom sürgetni, de tényleg nagyon fontos lenne nekem ez a munka.
-Várok még egy embert ma. Utána átnézegetem az önéletrajzokat és ma este, vagy legkésőbb a holnapi nap folyamán felhívom. - hezitált
-Rendben. - álltam fel - Nagyon köszönöm.
Kezet fogtunk, majd távoztam. Luke kíváncsian egyenesedett fel a székben, majd érdeklődő tekintettel nézte, ahogy leülök elé.
-Hogy ment? - türelmetlenkedett
-Azt hiszem egész jól. - sóhajtottam nagyot
-Mit mondott?
-Hogy még vár valakit ma, aztán átnézegeti az önéletrajzokat és ma este, vagy holnap felhív.
-Reménykedjünk. - dőlt hátra újra a székben - Hová menjünk?
-Rád bízom. Oda megyünk, ahová szeretnél.
-Eszünk egy fagyit? - gondolkozott el
-Felőlem. - egyeztem bele
Kifizette a rendelését, majd egy fagyizó felkutatására indultunk. Az első néhány lépés szótlanul zajlott. Luke, mintha elmerült volna a gondolataiban, én pedig az utcát bámultam.
-Mesélnél magadról? - törte meg a csendet
Kicsit meglepődtem, ahogy rá emeltem tekintetem, az ő arcán is enyhe illetődöttség mutatkozott.
-Ne haragudj, nem akartalak így letámadni. - csúszott hitetlen mosoly ajkaira - Nem is tudom, hogy kérdezzem. Csak szeretnék kicsit többet megtudni rólad. Zárkózottnak tűnsz és talán nem bízol bennem, de örülnék neki, ha néhány dolgot elmondanál magadról.
-Értem. - bólintottam nagyot - Mit szeretnél tudni?
-Bármit, amit hajlandó vagy megosztani velem. - bizonytalankodott
Nem tudtam, megbízhatok-e benne annyira, hogy bármit is eláruljak magamról. Filóztam egy ideig, de végül úgy döntöttem, megérdemli, hogy pár dolgot megtudjon valakiről, akit csak úgy szó nélkül befogadott.
-Születésem óta itt élek. Különösebben nem volt baj a gyerekkorommal. Szerető családban nőttem fel, szinte mindent megkaptam, amit akartam. Nem volt túl sok barátom, de azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy akikben megbíztam, azok tűzbe tették volna értem a kezüket. Aztán kezdtem felnőni, a szüleim egyre többet vitatkoztak. - próbáltam valamit kitalálni - Apám inni kezdett és a többit már tudod.
Lesütötte fejét. Nem szólt semmit, majd csak pillanatokkal később.
-Sajnálom.
-Most mesélj te valamit. - kértem meg
-Én Ausztráliában születtem, harmadik fiúként. Nekem sem lehet panaszom a gyerekkoromra, azt leszámítva, hogy a bátyáimmal állandóan verekedtünk. Leérettségiztem, aztán Ashtonnal a fősuli miatt költöztünk ide.
Nem szóltam semmit. Mit is mondhattam volna? Csak a járdát bámulva sétáltam tovább mellette, míg végül megérkeztünk az áhított fagylaltoshoz. Egy elég idős, de menthetetlenül kedves nő szolgált ki minket házi készítésű édességével. Mindketten megkaptuk a két-két gombócot, a probléma csak az volt, hogy nem azt fogtuk a kezünkben, amit kértünk.
-Ez lenne az egyik legjobb fagyizó a környéken, ha hallaná mit kérünk. - nézegette a tölcsérét Luke
Elmosolyodtam, majd belekezdtünk a krémes finomság eltüntetésébe.

 Épp a raklapról pakoltam le az imént érkezett gyümölcsöket, amikor az órámra pillantottam. Lejárt a munkaidőm. Mivel már elkezdtem, nem hagyom Cherylre, ő sem teszi ezt velem soha.
-Szia. - köszönt be az említett személy
-Szia. - mosolyogtam rá
-Egy perc és átöltözök, aztán mehetsz utadra. - nevetett
-Nem kell sietni, nincs más dolgom. - kiáltottam utána
Ahogy azt ígérte, alig 2 percen belül mellettem állt és segített lepakolni. Miután végeztem vele, még beszéltünk pár szót és már az öltözőben is voltam. Visszacseréltem a felsőm, áthúztam a cipőm és már indulásra készen voltam. A pult mögött álló Fredhez léptem, majd átadtam neki a kulcsot, hisz holnap nem én nyitok.
-Délre itt vagyok, hívj, ha van valami. - közöltem vele
-Rendben. - bólintott - Szia.
Csak intettem neki, majd kiléptem a kávézóból. A saját lakáskulcsomat próbáltam meg előkotorni a táskámból, amikor annak tartalma elém borult, a földre. Egy hatalmas sóhaj kíséretében leguggoltam és a járda szélére húztam a dolgaim, nehogy valaki rátaposson.
-Ne segítsek? - kérdezte egy arra járó
-Nem, köszönöm. - mondtam fel sem pillantva
-Biztos? - erősködött
Kissé türelmetlenül mély levegőt vettem, majd az utolsó dolgot is a helyére raktam.
-Nagyon kedves, de boldogulok. - mondta némi dühvel a hangomban
Csak azután emeltem fel tekintetem, hogy felegyenesedtem és a vállamra emeltem a táskát. Ekkor viszont kitört belőlem a nevetés. Luke állt előttem, felhúzott szemöldökkel és visszafojtott mosollyal.
-Mi járatban?- kérdeztem, miközben haza felé vettük az irányt
-Csak a környéken vásárolgattam, ittam egy kávét. - vont vállat - Most végeztél?
-Igen. - fújtam ki a levegőt - El is fáradtam.
-Holnap dolgozol? - kérdezte Luke érdeklődve
-Igen, délre megyek. - válaszoltam kis gondolkozást követően - Miért?
-Csak gondoltam elnézhetnénk állatkertbe, vagy valahová. - vont vállat
-Benne vagyok, a hétvégém szabad. - egyeztem bele
Kezdtem végre úgy érezni, hogy lassan helyre rázódom. Volt munkám, nem kellett amiatt aggódnom, mikor kap el az eső alvás közben és voltak, akikre számíthatok. Ráadásul vissza tudtam adni a tartozásom Lukenak.
Viszont nem éreztem magam teljesen jól. Bűntudatom volt, hogy Vonnie még mindig az árvaházban van, anya pedig az elmegyógyintézetben. Azt sem tudom mikor voltam bent nála utoljára. Vonniehoz meg be sem engednek, ami nagyon megvisel, hisz egyedül ő tartja bennem a lelket, hiába nincs velem.
Kissé elgondolkoztam, Luke némileg aggodalmas szólítgatása húzott vissza a földre.
Minden rendben? - kérdezte az arcomat fürkészve
-Persze, csak elkalandoztam. - mosolyogtam a meggyőzése érdekében
A hazáig vezető út viszonylag hosszú volt és csendes. A gondolataimba temetkeztem, amit talán nem kellett volna. Minél tovább agyaltam, annál inkább eluralkodott rajtam a bűntudat. Bármivel próbáltam elterelni a figyelmem, mindig arra jutottam, hogy meg kell látogatnom anyát. Ezt persze anélkül, hogy bárki megtudná.

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    ez a resz kisse rovid,tomor..de ettol meg tetszett! :) Remelem minel elobb fogsz jonni a kovivel! Nagyon varom mar!!!! :)

    By: Az egyik legnagyobb rajongod!! <3

    VálaszTörlés